Mobilalkalmazásra vonatkozó adatvédelmi értesítés

Utolsó frissítés: 2020. november



A Hager vállalatnál tiszteletben tartjuk a magánéletét és átláthatók kívánunk lenni a személyes adatok gyűjtését, valamint felhasználási módját illetően. A jelen Mobilalkalmazásra vonatkozó adatvédelmi értesítés (a továbbiakban „Értesítés”) azt hivatott bemutatni, hogy hogyan gyűjtjük, használjuk fel és osztjuk meg az Önről az Alkalmazás használata során összegyűjtött információkat, valamint tájékoztatást biztosít az Ön személyes adatai általunk történő felhasználásával kapcsolatos jogairól. Ez az Értesítés bemutatja továbbá az általunk alkalmazott adatvédelmi módszereket is.


Az Alkalmazás letöltésével és használatával Ön megerősíti, hogy elolvasta és megértette az Értesítésben foglalt információkat.


Az Ön által használt Alkalmazást a Hager leányvállalat (a továbbiakban „Hager”) kezeli, amely az Alkalmazáson keresztül gyűjtött összes személyes adat adatkezelője. A jelen Alkalmazásra vonatkozó további információk érdekében tájékozódjon az Alkalmazás „Az Alkalmazásról” vagy „Feltételek és Kikötések” című pontjából.


Amennyiben nem szeretné, hogy a Hager vállalat a jelen Alkalmazáson keresztül feldolgozza a személyes adatait, akkor a jelen Értesítés értelmében ne telepítse és ne használja az Alkalmazást. Vegye figyelembe, hogy bizonyos szolgáltatások csak az Alkalmazáson keresztül biztosíthatók, ezért a szolgáltatásokra való előfizetés az Alkalmazás használatával jár.


  1. Gyorshivatkozások

A teljes körű tájékoztatás érdekében javasoljuk, hogy az Értesítést teljes egészében olvassa el.  Ha azonban az Értesítés egy adott pontjára van szüksége, kattintson az alábbi hivatkozások egyikére, hogy a releváns ponthoz ugorjon.


  1. Meghatározások
  2. Milyen személyes adatokat gyűjtünk és milyen okból?
  3. Milyen célokra használjuk fel az Ön személyes adatait?
  4. Kivel osztjuk meg az Ön személyes adatait?
  5. Milyen jogi alapon dolgozzuk fel a személyes adatait?
  6. A személyes adatok az EU/EGT területén kívülre történő továbbítása
  7. Mennyi ideig tároljuk a személyes adatait?
  8. Profilalkotás
  9. Hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről?
  10. Kiskorúak védelme
  11. Direkt marketing elutasítása
  12. Az Ön jogai és választási lehetőségei
  13. Külső hivatkozások
  14. Értesítés frissítései
  15. Kapcsolatfelvétel

2.Meghatározások


Az intelligens otthoni szolgáltatás, a továbbiakban: „szolgáltatás”, az intelligens otthoni készülék szerveralapú szolgáltatása.


Az intelligens otthoni készülék az az aktiválandó vezérlő, amely a hozzá csatlakoztatott perifériaeszközök hálózatát kezeli, és amely a mobilkészülékével létesít kommunikációs kapcsolatot.


Az intelligens otthoni rendszer egy az intelligens otthoni készülék, a hozzá csatlakoztatott perifériaeszközök és az intelligens otthoni készülékhez tartozó alkalmazás által alkotott rendszer, amely az épületi berendezések és/vagy nem rögzített termékek kezelésére és/vagy vezérlésére szolgál.


A Hager az Ön által használt Alkalmazást kezelő Hager leányvállalat, amely az Alkalmazás által gyűjtött összes személyes adat adatkezelője. A jelen Alkalmazásra vonatkozó további információk érdekében tájékozódjon az Alkalmazás „Az Alkalmazásról” vagy „Feltételek és Kikötések” című pontjából.


A mobilkészülék az okostelefonra, személyi számítógépre vagy táblagépre utal.


A referenciafelhasználó a háztartás azon tagja, aki az intelligens otthoni rendszer és a hozzá tartozó szolgáltatások használatáért felelős.


A szolgáltatási feltételek és kikötések kifejezés az „A” és „B” részben meghatározott szolgáltatási feltételekre és kikötésekre utal.


A szoftvertermékek azok a számítógépes programok, amelyeken ez a szolgáltatás alapul.


A rendszer a referenciafelhasználó otthonában konfigurált intelligens otthoni rendszert jelenti.


Az alkalmazás az a Hager megoldás, amelyet Ön a mobilkészülékén használ és amely az Ön országában elérhető.


Általános információk az intelligens otthoni rendszerben történő adattovábbítás működési módjára vonatkozóan:


Amikor az intelligens otthoni készülékhez csatlakoztatott perifériaeszközök információkat továbbítanak az intelligens otthoni készülékhez (hőmérséklet, redőny felhúzva/leengedve, látogató az ajtónál, képek stb.), ezek az információk titkosított formában kerülnek tárolásra az intelligens otthoni készülékén. Ha az intelligens otthoni készülékéhez tartozó Alkalmazáson keresztül jelentkezik be a rendszerbe az otthonán belülről vagy kívülről, az Alkalmazás egy közvetlen https:// sémával biztosított hivatkozást hoz létre (banki szintű titkosítás: https. 2048-bites SSL-titkosítás).


Https (HypertextTransferProtocolSecure) egy biztonságos hipertext-átviteli protokoll. Az átviteli folyamatban hallhatatlanná és olvashatatlanná lehet tenni az adatokat. Ez titkosítással és hitelesítéssel lehetséges. A hitelesítés célja a csatlakozó felhasználó személyazonosságának ellenőrzése kommunikáció létesítése esetén.


Ez azt jelenti, hogy egyedül Ön látja az otthonára vonatkozó információkat. Ha az otthonán kívülről jelentkezik be, a Hager szerver csatlakoztatja Önt az intelligens otthoni készülékéhez. Az intelligens otthoni készüléke és a mobilkészüléke kommunikálni tudnak egymással, és az intelligens otthoni készüléke fogadni tudja a parancsokat. Sohasem gyűjtjük az otthonával kapcsolatos információkat, illetve nem tároljuk ezeket a Hager szervereken.


3.Milyen személyes adatokat gyűjtünk és milyen okból?


Az Alkalmazás Ön által történő használata során különböző típusú személyes adatot gyűjtünk. Ezek az adatok az alábbiakban bemutatott céloknak megfelelően kerülnek feldolgozásra.


  • Önként megadott adatok

Az Alkalmazás használata, valamint a szolgáltatásaink igénybe vétele érdekében bizonyos személyes adatokra van szükségünk Öntől, mint például:


  • Azonosító adatok: azaz vezeték- és keresztnév, születési dátum, lakcím, telefonszám, e-mail cím, valamint nem;
  • Szakmai életre vonatkozó információk: vállalkozás elérhetőségi adatai, valamint üzleti kapcsolatok;
  • Magánéletre vonatkozó információk: azok a termékek/szolgáltatások, amelyeket használ, illetve amelyek érdeklik Önt; különböző egyéni választások a Beállításoknál (pl. biztonsági riasztás ütemezése), az alkalmazás segítségével végzett napi műveletek (pl. hőmérséklet-beállítások).
  • Amennyiben közösségi fiók (Facebook, Google+) segítségével kíván regisztrálni, az Alkalmazáshoz kizárólag a vezeték- és keresztnevét, valamint az e-mail címét fogjuk gyűjteni és feldolgozni.

Az Alkalmazásunkon keresztül nem gyűjtünk és tárolunk semmilyen hitelkártyával kapcsolatos adatot. Amennyiben on-line kíván vásárolni az Alkalmazáson keresztül, a rendszer át fogja irányítani Önt a Weboldalunkra, az on-line tranzakció pedig teljes mértékben a weboldalon kerül lebonyolításra. A személyes adatai Weboldalunkon keresztül történő gyűjtésére vonatkozó további információkért kérjük, olvassa el Webes adatvédelmi nyilatkozatunkat.

 

  • Automatikusan gyűjtött adatok

Az Alkalmazás felhasználóinak személyes adatait korlátozott mértékben, névtelenített és összesített formában gyűjtjük és dolgozzuk fel. A következő adatokat gyűjtjük: IP-cím, a készülék egyedi azonosítója (pl. IMEI-szám), az operációs rendszer verziója, az Alkalmazáshoz való hozzáférés és az Alkalmazás használatának dátumai, felhasználói szokások (az Alkalmazás használata) stb.


Ezen információk gyűjtése lehetővé teszi számunkra az Alkalmazás felhasználóinak megismerését: honnan érkeznek, milyen tartalmak érdeklik a leginkább az Alkalmazásunkban.  Ezen információkat belső elemzési célokból használjuk fel, valamint azért, hogy javítsunk az Alkalmazásunk minőségén és relevánsabb tartalmakat kínáljunk a látogatóink számára.


Néhány ilyen információ nyomkövetési technológia segítségével kerül gyűjtésre az alábbi „Nyomkövetési technológiák alkalmazása” pontban bemutatott módon. Használhatjuk továbbá a készülékén tárolt helyadatokat is az alábbi „Helyalapú adatok” pontban ismertetett módon.


Az alkalmazásainkhoz a fent említett adatok mellett a következő információkat (adott esetben) gyűjtjük:


  • Alkalmazás verziója (kliens és szerver)
  • Alkalmazás beállításai (például nyelv)
  • Helyi vagy távoli hozzáférés
  • Felhasználók száma
  • Események (itt)
  • Készülékkel kapcsolatos események (például a lámpák be-/kikapcsolása), adott esetben
  • Felhasználói tulajdonságok (itt)
  • Tájolás (portré/fekvő)
  • Nyomkövetési technológiák használata

Az Ön hozzájárulásával, alkalmazásaink körében különböző nyomkövetési technológiákat alkalmazhatunk (együttesen „Nyomkövetési technológia”), hogy személyes adatokat (ideértve az érdeklődésen alapuló hirdetéseket és helyalapú szolgáltatásokat) gyűjthessünk Öntől és felhasználhassuk azokat. Ezen technológiákkal kapcsolatos további információk a jelen értesítés 9. részében olvashatók.


  • Helyalapú adatok

Ha engedélyezi számunkra a készülékén tárolt helyadatokhoz való hozzáférést, ezeket az információkat helyalapú adatok küldésére és a szolgáltatások igény szerinti biztosítására használjuk fel.


Azonban amennyiben többé nem kíván push-értesítéseket kapni a helyalapú szolgáltatások esetében, akkor letilthatja ezt a szolgáltatást a telefon vagy az Alkalmazás beállításainak módosításával, ha eltávolítja a jelölést az Alkalmazás „Saját fiók” részében található jelölőnégyzetből.


Android készülékeken: lépjen a Beállítások → Általános beállítások → Alkalmazáskezelő menüpontba, keresse meg az Alkalmazást → távolítsa el a jelölést az „Értesítések mutatása” opció mellől (További részletek a Google weboldalán: https://support.google.com/android/answer/9079661?hl=en)


Apple készülékeken: lépjen a Beállítások -> Értesítések ->Hager menüpontba -> távolítsa el a jelölést az „Értesítések engedélyezése” opció mellől (További részletek az Apple weboldalán: https://support.apple.com/fr-fr/guide/)


4.Milyen célokra használjuk fel az Ön személyes adatait?


Személyes adatait a következő célokra használjuk fel:


 Az Ön előzetes hozzájárulásával:


  • termékeinkre és javasolt szolgáltatásainkra vonatkozó információk és promóciók küldésére;
  • preferenciáinak megértésére, valamint a felhasználói élmény és ügyfél-megelégedettség javítása érdekében az Alkalmazás és szolgáltatásaink igénybevétele során;
  • az Alkalmazás használatával és a látogatás gyakoriságával kapcsolatos statisztikai elemzések végzésére;
  • érdeklődésen alapuló, helyalapú hirdetések szolgáltatása érdekében.

Az Önnel kötött szerződésünk teljesítéséhez:


  • a fiókja létrehozására az Alkalmazásban. Amennyiben közösségi fiók (Facebook, Google+ stb.) segítségével kíván regisztrálni, az Alkalmazáshoz kizárólag a vezeték- és keresztnevét, valamint az e-mail címét fogjuk gyűjteni és feldolgozni;
  • telepítési szolgáltatások biztosítására a készülékeinkhez, valamint felhasználói felület biztosítására;
  • az Alkalmazás stabilitásának és teljesítményének kezelésére és monitorozására az Alkalmazás javítása érdekében;
  • annak biztosítására, hogy az Alkalmazásban található tartalmak a leghatékonyabban jelennek meg az Ön készülékein;
  • hogy a referenciafelhasználó parancsára a telepítő hozzáférést kapjon a rendszerhez;
  • helyalapú szolgáltatások biztosítása érdekében;
  • az Alkalmazással kapcsolatos frissítésekről, valamint az Alkalmazáson keresztül kínált termékeken és szolgáltatásokon eszközölt változtatásokról szóló értesítések küldésére;
  • az Önnel való hatékony kommunikáció biztosítására, valamint az esetleges kérdései és kérelmei megválaszolására.

Jogos érdekeink céljaira 


  • az Alkalmazás biztonsága és védelme iránti elkötelezettségünk részeként;
  • adminisztratív célokra;
  • panaszemelés esetén való kapcsolatfelvétel érdekében;
  • az Önnel való hatékony kommunikáció biztosítására, valamint az esetleges kérdései és kérelmei megválaszolására.
  • az Alkalmazás stabilitásának és teljesítményének kezelésére és monitorozására az Alkalmazás javítása érdekében;
  • annak biztosítására, hogy az Alkalmazásban található tartalmak a leghatékonyabban jelennek meg az Ön készülékein;
  • hogy a referenciafelhasználó parancsára a telepítő hozzáférést kapjon a rendszerhez;
  • az Alkalmazás biztonsága és védelme iránti elkötelezettségünk részeként;
  • termékeinkre és javasolt szolgáltatásainkra vonatkozó információk és promóciók küldésére;
  • az Alkalmazással kapcsolatos frissítésekről, valamint az Alkalmazáson keresztül kínált termékeken és szolgáltatásokon eszközölt változtatásokról szóló értesítések küldésére;
  • preferenciáinak megértésére, valamint a felhasználói élmény és ügyfél-megelégedettség javítása érdekében az Alkalmazás és szolgáltatásaink igénybevétele során;
  • az Alkalmazás használatával és a látogatás gyakoriságával kapcsolatos statisztikai elemzések végzésére;
  • adminisztratív célokra.

A Hager megoldás különböző módon kerül Önnek biztosításra:


  • Egy önálló folyamat végzésére lesz szükség a megoldás használata érdekében, amely során Ön létrehozza a személyes fiókját és önállóan végzi el az eszközei telepítését.
  • Egy telepítési folyamatra is sor kerül, amely során egy szakemberrel fog együttműködni, aki az Ön engedélyével konfigurálni fogja az Ön fiókját és az eszközeit.

A részletes leírásért lásd annak a megoldásnak a használati feltételeiben szereplő specifikus leírást, amelyre feliratkozott.


Az Öntől gyűjtött személyes adatokat kizárólag a jelen Értesítésben foglalt célokra fogjuk felhasználni.


5.Kivel osztjuk meg az Ön személyes adatait?


Személyes adatait a következő címzettekkel oszthatjuk meg:


  • a Hager leányvállalataival, harmadik fél szolgáltatókkal és partnerekkel, amelyek adatfeldolgozási szolgáltatásokat biztosítanak számunkra. Ezek lehetnek termékkézbesítési szolgáltatások, adatbázis-hosztolási szolgáltatások, marketing-megoldásokat biztosító szolgáltatók (hirdetés, IT-biztonsági vállalatok, telefonos ügyfélszolgálatok, fizetés (nem kimerítő felsorolás), amelyek támogatják az Alkalmazásunk szolgáltatását, biztosítják annak működését, valamint megerősítik annak biztonságát);
  • az alkalmazásunkhoz adatait a Google Firebase platformmal osztjuk meg, amely a Google egyesült államokbeli San Francisco (CA) városban székelő leányvállalata. A harmadik fél országokba való adattovábbításra vonatkozó további részletek jelen értesítés 9. részében olvashatók;
  • bármilyen illetékes bűnüldöző szervvel, szabályozó hatósággal, kormányzati szervvel, bírósággal vagy egyéb harmadik féllel azokban az esetekben, amikor úgy véljük, hogy az adatok ilyen nemű közlése szükséges (i) a vonatkozó törvények és jogszabályok betartása érdekében, (ii) törvényes jogaink gyakorlása, megállapítása és védelme érdekében, illetve (iii) az Ön vagy egyéb személyek létfontosságú érdekeinek védelme érdekében;
  • egy potenciális vevővel (és annak ügynökeivel és hirdetőivel) vállalatunk bármely részének javasolt megvásárlása, fúziója vagy átvétele kapcsán azzal a feltétellel, hogy tájékoztatjuk a vevőt arról, hogy az Ön személyes adatait kizárólag a jelen Értesítésben közölt célokra használhatja fel;
  • bármilyen egyéb személlyel az Ön beleegyezésével.

6.Milyen jogi alapon dolgozzuk fel a személyes adatait?


Az Alkalmazáson keresztül gyűjtött személyes adatokat az Önnel való kapcsolatunk kezelése céljából dolgozzuk fel azon jogos érdekeink alapján, amelyek az érintett személyes adatoktól és az adatgyűjtés konkrét kontextusától függnek, valamint az Ön beleegyezése alapján.


Amennyiben egy adott jogszabályzat betartása vagy az Önnel való kapcsolatfelvétel érdekében kérjük a személyes adatait, ezt a releváns időpontban egyértelművé tesszük, és tájékoztatjuk Önt arról, hogy a személyes adatainak megadása kötelező vagy sem (továbbá fel fogjuk hívni a figyelmét a személyes adatai megadásának elmulasztásával kapcsolatos lehetséges következményekre is). 


Hasonlóképpen, ha jogos érdekeinkre (vagy bármilyen harmadik fél jogos érdekeire) hivatkozva gyűjtjük és használjuk fel a személyes adatait, ezekről a jogos érdekekről a releváns időpontban tájékoztatni fogjuk Önt. Forduljon hozzánk, amennyiben kérdései vannak az említett jogos érdekeinkkel kapcsolatban.


7.A személyes adatok az EU/EGT területén kívülre történő továbbítása


Üzleti tevékenységünket globális szinten végezzük, ezért személyes adatait az Ön lakhelyéül szolgáló országtól eltérő országokba is továbbíthatjuk, vagy ott dolgozhatjuk fel. Bizonyos esetekben ezek az országok nem az Európai Unió/Európai Gazdasági Térség (EU/EGT) tagállamai, ezért előfordulhat, hogy az Ön lakóhelyéül szolgáló országban érvényes adatvédelmi törvényektől eltérő adatvédelmi törvényekkel rendelkeznek.


Pontosabban a szervereink az EU/EGT tagállamokban találhatók, azonban előfordulhat, hogy a személyes adatait a Csoport azon entitásaival, olyan harmadik fél szolgáltatókkal és partnerekkel osztjuk meg, illetve tesszük elérhetővé, amelyek az EU/EGT tagállamainak területén kívül folytatják üzleti tevékenységüket (például olyan webhosting szolgáltatókkal vagy felhőalapú számítástechnikai szolgáltatókkal működhetünk együtt, amelyek az EU/EGT tagállamainak területén kívül tárolják az Ön személyes adatait, illetve innen férnek hozzá a személyes adataihoz).


Az ilyen esetekben gondoskodni fogunk arról, hogy a személyes adatai olyan EU/EGT területén kívül eső országokba kerüljenek továbbításra, amelyeket az Európai Tanács jóváhagyott (a megfelelő országok listája elérhető itt: [hivatkozás]). Amennyiben a személyes adatai olyan országba kerülnek továbbításra, amely nem biztosít megfelelő védelmet, az EU/EGT tagállamainak területén kívül történő adatfeldolgozás idejére a vonatkozó adatvédelmi törvényekkel összhangban megfelelő biztosítékokat fogunk biztosítani az Ön személyes adatai védelmének biztosítására. Ezen megfelelő biztosítékok közé tartoznak: az Európai Tanács Általános szerződési feltételeinek aláíratása a Hager leányvállalattal, harmadik fél szolgáltatóval, illetve azzal az EU/EGT tagállamainak területén kívül üzleti tevékenységet folytató partnerrel, amellyel az Ön személyes adatai megosztásra kerülnek. A személyes adatok az EU/EGT területén kívülre történő továbbításával kapcsolatos további információkért olvassa el az alábbi „Kapcsolatfelvétel” című pontot.


8.Mennyi ideig tároljuk a személyes adatait?


Az Ön személyes adatait addig fogjuk megőrizni, amíg azok a jogi, a szerződéskötést megelőző, valamint a szerződéses kötelezettségeink teljesítéséhez szükségesek, illetve amíg a jelen dokumentumban foglalt jogos érdekeink ezt megkövetelik. Hacsak nem kéri, hogy töröljük őket, az Ön személyes adatait akkor is tárolni fogjuk, ha azoknak felhasználásához az Ön hozzájárulása szükséges.


Ha a személyes adatok felhasználása már nem szükséges az adott célokra, ha az adatok megőrzési időszaka lejárt, illetve ha a személyes adatai törlését kéri tőlünk, akkor kérjük, vegye figyelembe, hogy a vonatkozó jogi, adózási, valamint számviteli követelményeknek való megfelelőség biztosítása érdekében előfordulhat, hogy korlátozott ideig még megőrizzük a személyes adatait.


Ha a személyes adatai feldolgozására már nincs szükségünk, gondoskodni fogunk személyes adatainak törléséről vagy névtelenítéséről.


9.Profilalkotás


Előfordulhat, hogy bizonyos esetekben személyes adatait annak érdekében használjuk fel, hogy megismerjük a preferenciáit, és személyre szabott termékeket vagy szolgáltatásokat nyújtsunk Önnek. Nem hozunk kizárólag az adatok automatikus feldolgozásán alapuló döntéseket, amelyeknek jogi hatásai lehetnek Önre nézve, illetve hasonlóan jelentős hatást gyakorolnak Önre. 


Google Analytics a Firebase platformhoz


(https://firebase.google.com/)


Az összegyűjtött adatok az alkalmazás használati módjának hatékonyabb megértésében és a szolgáltatás javításában segítenek nekünk. Minden IP-cím kizárólag névtelen formában kerül tárolásra. Így tehát az összegyűjtött adatok nem használhatók fel a felhasználóink személyazonosítására.


A Google Firebase platformra és az adatvédelemre vonatkozó további információk itt olvashatók: https://www.google.com/policies/privacy/


10.Hogyan gondoskodunk személyes adatai védelméről?


Elkötelezettek vagyunk a személyes adatai védelmének biztosítása iránt. Szigorú óvintézkedéseket alkalmazunk az Alkalmazásunkban lévő személyes adatai védelmének és biztonságának biztosítása érdekében, ezért olyan különböző műszaki, fizikai és adminisztratív biztonsági biztosítékokat alkalmazunk például a bizalmas jellegű adatok megadása (például bejelentkezési adatok vagy az Alkalmazásban megadott információk) során, mint a tűzfalak és gondosan kidolgozott biztonsági eljárások. Az adattovábbítást biztonsági átviteli protokoll (SSL) segítségével titkosítjuk. Ezeket a technológiákat, eljárásokat és egyéb intézkedéseket az Ön személyes adatai biztonságának és védelmének megőrzésére, valamint arra használjuk, hogy biztosítsuk, hogy ezen adatok kizárólag az Ön számára, valamint azok számára legyenek elérhetők, akiknek engedélyezte a személyes adataihoz való hozzáférést. Fontos tudnia azonban, hogy az interneten, e-mailen keresztül vagy egyéb elektronikus úton történő adattovábbítás sem biztonságos vagy hibamentes teljes mértékben, ezért ügyeljen arra, hogy milyen adatokat továbbít számunkra ilyen módon.


11.Kiskorúak védelme


A jelen Alkalmazáson keresztül biztosított szolgáltatások 16 éven aluliak számára nem alkalmasak. Amennyiben még nem töltötte be a 16. életévét, ne töltse le az Alkalmazást.


12.Direkt marketing elutasítása


Az Ön által megadott adatokat (ideértve az e-mail címét is) direkt marketing célokra használjuk fel. Különösen az Alkalmazás használata esetén, és amennyiben Ön elfogadja a push-értesítések használatát, akkor termékeinkről és szolgáltatásainkról promóciós ajánlatokat küldhetünk push-értesítéseken keresztül. Amennyiben többé nem kíván push-értesítéseket kapni a Hager promóciós ajánlataival kapcsolatban, akkor letilthatja ezt a szolgáltatást a mobilkészüléke vagy az Alkalmazás beállításainak módosításával, ha eltávolítja a jelölést a Hager mobilalkalmazás releváns jelölőnégyzetéből – azaz a Hager mobilalkalmazás „Saját profil> Saját beállítások” részéből.


Android készülékeken: ->Android készülékeken: lépjen a Beállítások → Általános/Személyes beállítások → Alkalmazáskezelő menüpontba, keresse meg a Hager mobilalkalmazást → távolítsa el a jelölést az „Értesítések mutatása” opció mellől.


Apple készülékeken: lépjen a Beállítások -> Értesítések menüpontba, keresse meg a Hager mobilalkalmazást -> távolítsa el a jelölést az „Értesítések engedélyezése” opció mellől.


13.Az Ön jogai és választási lehetőségei


Ön a következő adatvédelmi jogokkal rendelkezik:


  • Kérheti az adatokhoz való hozzáférést, valamint kérheti a személyes adatai másolatát.
  • Kérheti a pontatlan vagy hiányos személyes adatok helyesbítését vagy kiegészítését.
  • Bizonyos jogi feltételek mellett kérheti a személyes adatai törlését (például amikor a személyes adatokra már nincs szükség azon célok teljesítése érdekében, amelyek miatt kezdetben gyűjtésre kerültek). 
  • Ezenkívül tiltakozhat a személyes adatai feldolgozása ellen, személyes adataira vonatkozóan kérheti a feldolgozás korlátozását, illetve bizonyos jogi feltételek mellett kérheti a személyes adatai hordozhatóságának biztosítását.
  • Ezenkívül bármikor joga van az általunk küldött elektronikus marketing kommunikációk díjmentes elutasításához. Ezt a jogot az általunk küldött marketing e-mailekben lévő „leiratkozás” vagy „elutasítás” hivatkozásra való kattintással gyakorolhatja. A marketing egyéb formáinak (például postai marketing vagy telemarketing) elutasításához vegye fel velünk a kapcsolatot az alábbi „Kapcsolatfelvétel” pontban ismertetett elérhetőségek egyikén.
  • Hasonlóképpen, amennyiben az Ön beleegyezésével gyűjtöttük és dolgoztuk fel a személyes adatokat, Ön bármikor visszavonhatja a beleegyezését. A hozzájárulás visszavonása nem fogja befolyásolni az Ön által történő visszavonás előtt általunk végzett bármilyen feldolgozás jogszerűségét, sem pedig az Ön személyes adatainak a hozzájárulástól eltérő törvényes feldolgozási jogalapok szerint végzett feldolgozását.
  • Önnek jogában áll a személyes adatai általunk történő felhasználásával és gyűjtésével kapcsolatban panaszt benyújtani egy adatvédelmi hatóság felé. További információk érdekében ide kattintva vegye fel a kapcsolatot az otthoni vagy a szokásos munkahelyi adatvédelmi képviselettel. Az Európai Gazdasági Térség, Svájc és bizonyos nem európai országok (például Amerikai Egyesült Államok és Kanada) adatvédelmi hatóságainak elérhetőségi adatai itt találhatók.

Bármikor kérheti a fiókja bezárását, ha az alábbi elérhetőségeken kapcsolatba lép velünk és jelzi ezen szándékát, illetve ezt megteheti az Alkalmazás beállításai között lévő „Profilom törlése” gombra való kattintással is. Vegye figyelembe, hogy az Alkalmazás eltávolítása után nem fogja tudni használni az Alkalmazás bizonyos funkcióit.


A fent említett jogait bármikor gyakorolhatja, ha felveszi velünk a kapcsolatot az alábbi „Kapcsolatfelvétel” pontban ismertetett elérhetőségek egyikén. Kérésének a vonatkozó adatvédelmi törvényeknek megfelelően eleget fogunk tenni.


14.Külső hivatkozások


Ha az Alkalmazás bármely részében harmadik fél weboldalakra mutató hivatkozás található, ezen Értesítés nem terjed ki azokra a weboldalakra. Javasoljuk, hogy olvassa el azon weboldalak adatvédelmi nyilatkozatait, hogy megismerje az azokon alkalmazott, a személyes adatok gyűjtésére, felhasználására és közzétételére vonatkozó eljárásokat.


15.Értesítés frissítései


A jelen Adatvédelmi értesítést a jogi, technikai vagy üzleti változások értelmében frissíthetjük. Az Adatvédelmi értesítés frissítése esetén minden megfelelő intézkedést megteszünk annak érdekében, hogy Önt tájékoztassuk az eszközölt módosítások jelentőségéről. Az Adatvédelmi értesítés minden lényeges módosítása esetén kérni fogjuk az Ön ehhez való hozzájárulását, amennyiben ezt a vonatkozó adatvédelmi törvények megkövetelik.


A jelen Adatvédelmi értesítés felső részén található „Utolsó frissítés” pontban ellenőrizheti a jelen Adatvédelmi értesítés utolsó frissítésének dátumát. 


16.Kapcsolatfelvétel


Amennyiben kérdései, aggályai vagy panaszai vannak a jelen Értesítéssel, a személyes adatok általunk történő feldolgozási módjával kapcsolatban, illetve amennyiben élni szeretne a fent említett jogaival, vegye fel velünk a kapcsolatot ezenkérelmezési űrlap kitöltésével.

Want to stay up-to-date?

Subscribe to our newsletter and receive the news you would like to receive.